
Nagy örömömre szolgált, hogy idén szülővárosomban rendezték meg ezt a nagyszerű fesztivált. Kiváló programok, remek társaság, igazi nyári idő – az év bulija volt! Ez volt a harmadik EFOTT-om, és egyben az első ahol – a hely közelsége miatt – nem sátoroztam. Lássuk mi történt velem, napokra lebontva!

A 0. napon „némi” sorban állás után igyekeztünk feltérképezni a helyszínt a többiekkel, szerencsére nem maradtunk le semmiről. Mire odaértünk, épp Haddaway csapott bele, hogy elénekelje legnagyobb slágerét a „What is love”-ot, ezt néhány másik dal után újból is megtette – a közönségnek bejött! A Smile Rock Circus Gönczi Gáborral az élen elég jó hangulatot csinált, ekkor már több ezren voltak a Djuice színpadnál. Jöttek sorba a meghívott vendégek, itt volt az Animal Cannibals, Vastag Csaba, és Király L. Norbi is, aki rekedt üvöltésével keményen próbára tette a hallójáratokat. Még a Mizu-t is hallottuk rockosítva, sokaknak bejött ez a szitu… ööö… vagyis ez a verzió. A rock-kavalkád után, bő egy órás csúszással elkezdődött Ganxsta Zolee és a Kartel produkciója, kik a tőlük megszokott lendülettel rappelték el a jól ismert nótákat. A hangszerelés remek volt, igazán rockosan szóltak a rap nóták, felcsendült az EFOTT-dal is, záró szám pedig a „Bumm a fejbe” volt. Talán kicsit rövidnek hatott a műsor, de rendesen megadta az alaphangot a fesztivál további részére. Levezetésként az Axe Party állomásnál roptuk napjaink zenéjére, jó helyszínnek bizonyult.
Szerdán úgy terveztem, hogy kinézek a 15 órakor kezdődő stand up comedy-re (Kovács András Péter lépett fel), ez azonban nem jött össze, így maradt az estére való készülés. Némi itthoni alapozás után Korda György és Balázs Klári koncertjére vettem az irányt, jó pár régi és új cimborával. A sátor (talán a korai kezdésnek köszönhetően) most nem volt csordultig tele, de aki ott volt az remekül érezte magát. Nincs EFOTT Gyuri bácsiék nélkül, és szerintem ez így is van jól. Volt vonatozás, Lady N, Klárika éltetés, Mamma Maria és önfeledten bulizó fiatalok. (A videóból szerintem átjön a hangulat - 3:08-tól én is ott vagyok :))
A házaspárt követte a nemrég reaktivált UFO, a 90-es évek egyik legnépszerűbb playback-bandája. A lányok úgy tűnt talán megtanultak énekelni azóta, Zsolti pedig nyomja a szöveget változatlanul. „Nyár van”, „Szerelemdoktor”, „Tarzan”, „Párizsi lány” – táncolt, ugrált mindenki a dalokra. A retro kitérő után némi pihenőt iktattam be, majd a Nagyszínpad felé vettem az irányt. Az Apollo 440 ráadását sikerült elcsípnem, épp a régen az RTL Klubon futó „Klip Klub” című műsor zenéje ment zárásként. Jól szólt a buli! Így elmondhattam, hogy ezzel az EFOTT összes külföldi fellépőjét láthattam. :) Az EFOTT "slágerei" egyébként a mindenhová ragasztgatható matricák voltak (osztogatták az EFOTT programfüzetben és az AXE sátornál is), szinte mindenkin volt néhány, így én a házilag gyártott Like plecsnijeimmel nem is nagyon tűntem ki a tömegből. :) Egy kis pihi után jöhetett életem első Rózsaszín Pitbull koncertje. Őket már elég régóta csípem, szerencsére most élőben is részt vehettem a bulijukon. Kassai Gabi boxergatyában ontotta a vulgáris rímeket, az összes alapmű elhangzott a zenekar életéből, úgy mint a „Metál Mackó”, a „Valaki beszorult egy zetorba” vagy a „Ne szívjál füvet”. Az új korongról, a Bongfoglalásról is felcsendült pár igazán jó alkotás. Természetesen volt pogó is, meg minden, ami egy punk koncerthez hozzátartozik. A záró dal a "Béla bá'" című klasszikus volt, kellemesen elfáradtam a végére, és még a karszalagom se szakadt le a tombolásban (idén már szövet alapú biléták voltak egyébként). Élményekkel gazdagodva, kellemesen elfáradva tértem nyugovóra.
A harmadik nap szintén sikerült kihagyni a Stand Up-ot, de így legalább az estére jobban rá tudtam készülni. Tommy cimborám is megérkezett közben, hozott is meglepetést, egy üveg aszú™ személyében (még rímelt is). A történethez hozzátartozik, hogy már a 2008-as EFOTT-on meg akart hívni egy Tokajira, de akkor végül vörösbor lett belőle. A szőlőnedűk után jó hangulatban értünk ki este, mikor is
Tommy Republic-ra, én pedig a már régóta várt Prosecturára vettem az irányt. Imre Norbiék végre itt szűkebb hazámban is játszottak és szerencsére most sem okoztak csalódást. A setlist egészen remek volt, vegyesen megszólaltak a régebbi és az újabb szerzemények is. „Nyomok a homokban”, „Ittanyakamnyesdel”, „Szegény ember kézzel nőz”, „Milliomos Liliomos”, „Soha többé!” – néhány cím ízelítő gyanánt. A pogó nagyon jó volt a por ellenére is, mindenki egy emberként énekelte a poénos szövegeket, a néhány csepp eső sem riasztott el senkit. Zárásként az „Ejnye Ottó” szólt – remek dal! A szekszárdi banda után jöhettek a mecsekaljai punkok! Első HétköznaPI CSAlódások koncertem volt ez, de nagyon jól éreztem magam. Először még csak a küzdőtér széléről figyeltem az eseményeket, de annyira magával ragadott a buli hangulata, hogy kénytelen voltam előre menni. Megyeri Feriék még így 20 év után is változatlan lendülettel nyomják, jó volt nagyon! Szerencsére a „Csaló Manó” is elhangzott, ami az egyik favoritom az új albumról. De volt itt „Ájncvájdráj”, „Ostoba”, „Commandante”, „Belfast” és még „Viktor” is. A baranyai bandát követte a Green Dye, kiknek nevéből szerintem kiderül, melyik zenekar dalait játsszák. A dobos az énekes is egyben, elég ritka az ilyen felállás, de ettől függetlenül jól működik. Sajnos már viszonylag kevesen maradtak ekkorra (éjjel 2 óra múlt), de akik ott voltak azok élvezték a bulit. Elhangzottak a Green Day legismertebb számai, a hangzás is közelített az eredetihez. A ráadásban az American idiot és Holiday jött – jók voltak!
Némi kóválygás után tértem haza, hogy rápihenjek a még ütősebbnek ígérkező péntekre…
Eljött a péntek, az EFOTT harmadik napja. A Tiszaliget remek helyszínnek bizonyult egyébként. Elsőre kicsit szövevényesnek hathatott a fesztivál elrendezése (főleg sötétben), de ha már párszor körbejárta az ember, akkor mindent megtalált. A kánikula ma is kemény volt, a hőfok inkább közelített a negyvenhez, mint a harminchoz. Szilárd komám is megérkezett időközben, hogy élete első nagy fesztiválján tegye tiszteletét nálam. Jó hangulatban telt a délután, sajnos Kiss Ádámra nem értünk ki, aki a haverok elmondása szerint nagyon jó műsort adott. A Kozmixról viszont nem késtünk el, ekkorra már megtelt a Kalinka sátor! Nagyon sokan voltak kíváncsiak Hozsó és Lala fellépésére. Az egész helyszín egy emberként tombolt a jól ismert dalokra, még a „Nagyszínpad! Nagyszínpad!” rigmus is elhangzott a közönségtől. A ráadásban egy kis Scooter blokk következett, "Fire"-rel és stílszerűen egy „lángoló” gitárral, valamint a "Hyper Hyper"-rel. A Hegyalján a Scooter lépett fel idén, de minek nekünk a német banda, ha itt van nekünk a magyar megfelelője?! :) Ezután már siettünk is a Nagyszínpad felé, ahol a „Tankok” már zúztak is rendesen.
A koncert elején egy páran söreiket feldobálták a színpadra, amit Lukács Laci finoman szólva nem nézett jó szemmel és "enyhén" vulgáris stílusban leosztotta őket. Szerencsére a debreceni legendák nem mentek „haza a g**ibe” (ahogy a frontember mondta), hanem folytatták tovább, mindenki örömére. A koncert alatt hatalmas villámok borzolták a kedélyeket, de végül a remek hangulat és a színpadról jövő láng- és füstcsóvák elijesztették a viharfelhőket, így pár csepp esővel megúsztuk. A számlista hasonló volt a tavaszi dunaújvárosi bulihoz, a slágerek mellett pár keményebb témájú dal is elhangzott pl. az „Akapulkó” meg „Az vagyok akinek engem látsz”. A ráadásban megszólalt a „Mindentől távol”,„A legjobb méreg”, és végül kibontottunk egy bort, hogy megnézzük, mi van „balra a második ajtó” mögött… Hova is lehetne egy jó kis rock koncert után menni? Hát Dévényi Tibi bácsi retro diszkójába! :D Irány vissza a Kalinka sátor, ahol az öreg már dobálta is a pontos labdákat (két éve Baján se sikerült elkapnom őket), és játszotta a jól megszokott dalait, melyek minden este ugyan azok, csak a sorrendjük változik. Jó volt egyébként a buli, énekelt, táncolt, rockyzott, twistelt mindenki, felcsavartuk a szőnyeget. A végén nem maradhatott el a „Lemezlovas dala” sem...
Nagyon h
amar elérkezett a záró nap, melyre az utolsó erőtartalékainkat mozgósítottuk. Szerencsére nagyjából felépültem tegnapi torok-, és fejfájásomból (hála a sok teának), így ma több hely jutott a hűs nedűknek. Délután jöttek is át a többiek, Szilárddal, Barnával, és Gondával kiegészülve (aki az első nap után végre újra köztünk lehetett), nekiálltunk megalapozni a záró estét. Tommy-nak sajnos már haza kellett mennie, de innen üzenem neki, hogy majd bepótoljuk az elmaradt napot! :) Kellően jó hangulatban indultunk el, az Idoru-ról lekéstünk, a Supernemre viszont a legjobbkor érkeztünk. Szabiék szokás szerint remekül megtáncoltatták a Rauch sátor publikumát, a műsor gerincét a nemrég megjelent album, a "Tudományosfantasztikuspop” dalai adták. Az új billentyűssel kiegészülve is jól szóltak, szünet nélkül ugrált, tombolt az egész nézőtér – pogó is volt szépen! Ezután a Kalinka sátor felé vettük az irányt (kedvenc helyszínem volt!), ahol némi csúszásra került sor, Animal Cannibals-ék valamiért még nem értek oda. Előttük így a Vis Maior játszott, akik számomra az EFOTT legnagyobb meglepeté-
sét okozták. Korábban nem ismertem őket, de egészen frenetikus hangulatot teremtettek. A debreceni Vis Maior egy igazi bulizenekar, feldolgozásokat játszanak, de olyan lendülettel és élettel, hogy az embernek muszáj táncolnia rá. A repertoár igazán széles volt: Lady Gagától (Bad Romance rockosítva!), a Tankcsapdán és Fluor Tomin át, egészen Bikiniig. Nem hittem volna, hogy valaha egy számon belül hallom a „Mizu”-t, és az „Eye of the tigert” (a közönség kajálta)! De volt itt „Pocsolyába léptem…”, „Halál a májra”, "Mézga család(!)" és még a „Szerelemvonat” is beindult (az egész sátor egy nagy "szerelvénnyé" változott), az „Álomhajóról” nem is beszélve! Jó párszor voltak kénytelenek visszajönni ráadást adni, de ez nem is csoda. A fesztivál legjobb koncertje volt, köszönjük!
Némi folyadékpótlás után jöhetett az Animal Cannibals, kik már 20 éve tolják folyamatosan, töretlen lelkesedéssel. Én régen is bírtam őket, de ez ma sincs másként. A slágereiket szinte mindenki együtt énekelte, a sátor ekkorra már csurig telt, iszonyú hőség volt, ezt csak sörrel lehetett kibírni (szerencsére viszonylag baráti árak voltak: 390 egy korsó soproni, 200 Ft fél liter ásványvíz). A műsor fénypontjaként Qka a közönség kezén úszva rappelte el az egyik dalt. Mondta is, hogy ennyi férfi még sose fogta meg a hátsóját – haha, azért volt köztük csaj is. :D A kannibálok után érkezhetett – idén utoljára – Dévényi Tibi bá’! A 3 Kívánság legendás műsorvezetője ugyanazokat a dalokat vette elő, mint tegnap, most viszont cselesen felcserélte őket! Ez persze senkit sem zavart, eszméletlen nagy buli volt! Közben átnéztem a Rádió 1 Arénához is, ami szintén tele volt, itt jobbára elektronikus zene szólt. Mire visszaértem a Kalinka Stage-hez, ismét az Animal Cannibals volt a színpadon – csak most mint DJ-k. Meglepően jó zenéket toltak, nemcsak rapet, hanem rockot és diszkót is (a Kaukázustól egészen David Guetta-ig). Kb. 4 óráig muzsikáltak, majd átmentünk Barnával az Axe-hoz, ahol még ment a buli rendesen. 5 felé már kezdett világosodni, sokan hazaindultak, de a "kemény mag" még nem adta fel. Jó pár cimborával roptuk zárásig (ennyit még kosáredzésen sem ugráltam, mint aznap)! A végén már kisütött a nap, elhalkult a zene, majd egy „derék” biztonsági bejelentette 6 óra után pár perccel, hogy vége a bulinak, ezzel együtt az idei EFOTT-nak is…
A fesztivál rendezése nagyon jó volt, a fellépők névsora kifogástalan, a színpadok elhelyezésére, és a biztonságiakra sem lehetett panasz. Az időjárás végig kegyes volt hozzánk, a társaság pedig nagyszerű, a női felhozatalról nem is beszélve. :) Ez volt a harmadik egyetemista és főiskolás fesztiválom, sátorozás nélkül kicsit másabb volt ez az idei (így kicsit kevesebbet voltam kint a helyszínen), de talán ez volt a legjobb mind közül. Az EFOTT-ban az a jó, hogy mindenki megtalálhatja benne a számítását, stílusra való tekintet nélkül, mindezt megfizethető áron. Ilyen széles zenei és kulturális palettával szerintem egyik hazai fesztivál sem rendelkezik (talán csak a Sziget, de oda már egyre kevesebb magyar teheti meg, hogy kijárjon). Hogy a következő hol lesz, azt még nem lehet tudni, de nem bánnám ha a közeljövőben ismét ide látogatna el ez az utazó karaván, hogy egy héten át majdnem 70000 embert szórakoztasson és életre szóló élményekkel gazdagítson.
Egy kis szubjektív "best of" a végére:
A legjobb helyszín: Kalinka sátor
A legjobb koncert: Vis Maior
A legjobb nap: záró nap (szombat)
A legjobb külföldi fellépő: Haddaway és az Apollo 440 megosztva :))
A legjobb DJ: Tibi bácsi!
Köszönjük, EFOTT! Jövőre találkozunk!
Képek a fesztiválról:
http://www.verse.hu/fotok/
http://www.facebook.com/media/albums/?id=337018258367
http://www.muterem.bme.hu/index.php?option=com_phocagallery&view=category&id=128:efott-2011-szolnok-tiszaliget&Itemid=90
hivatalos oldal: www.efott.hu
(a beszámoló képei a fent említett weboldalakról származnak)
DavE megújult naplója a kemény főiskolás élet örömeiről, megrázkódtatásairól, a szürke hétköznapokról, a színes hétvégékről, mindezt némi humorral megspékelve, ízléses köntösben tálalva.
RSS