
A hétvégén ismét ittmaradtam a koliban, jön a 14. hét máris, és utána kezdődhet a vizsgaidőszak. :S Előtte még fősulis napok (ahogy egy korábbi postomban utaltam rá), ami frenetikusnak ígérkezik!
Ez mindenképp megér majd egy hosszabb beszámolót, számomra főleg a csütörtöki és a pénteki nap lesz a jó.
Május 31-ig vmiféle gyakorlati hely után is kéne koslassak, hogyha ősszel menni szeretnék. A(z egyelőre nem létező) szakdolgozati témámról már ne is beszéljünk...
Na azért még van 3 hetem, addig kiötlök majd valamit.
Az új szavazásom nem tűnik tűl népszerűnek, pedig állítólag napi 2 millió ember ül le a Barátok Közt elé. Úgy látszik ezeknek kis százaléka olvassa a blogomat. :)
Hát ennyit magánéleti frontról, hamarost jön az ígért Green Day lemezkritika!
Manapság elég nehéz értelmes tévéműsort találni, akár a kora délutáni (háziasszonyos) órákról, akár a főműsoridőről, vagy épp a késő esti ("művészfilmes") sávról beszélünk. Évek óta ömlenek ránk a Mónika-, Győzike-, valamint egyéb neuronzsibbasztó show(nak látszó)műsorok, hogy éppen az újkeletű Igazság áráról ne is beszéljünk (szerencsére azért Isaura és egyéb klónjai már átdeportálódtak a Romantica fedőnevű adóra, a Dolph Lundgren és Michael Dudikoff féle Z kategóriás akciófilmek meg szépen kibérelték maguknak a Film+-t). Éppen ezért felüdülés olyan adást találni amely egyben szórakoztat is, és mellette még tanul is belőle valamit az ember fia (lánya). DavE megújult naplója a kemény főiskolás élet örömeiről, megrázkódtatásairól, a szürke hétköznapokról, a színes hétvégékről, mindezt némi humorral megspékelve, ízléses köntösben tálalva.
RSS