idojaras bejegyzései

2009. október 24., szombat 21:45

Megnyugtatok mindenkit, még élek és virulok, annak ellenére, hogy majd' 2 hónapja nem írtam.
Épp a szakdolgozatomat ír(ogat)om, a témám pedig a blogok, mint az önkifejezés modern formái.
Ez az eset, hogy ilyen régóta nem postoltam, nem tudom mit fejez ki. Nem, nem lustaságot. Inkább időhiányt. :P
Hamarosan viszont újra beindulok, lesz is miről írjak, hiszen sűrű hónap áll előttem.
Ez a hideg idő eléggé betett nekem, de már kifelé megyek a náthából hál istennek és most már enyhült is valamelyest.
Holnap pedig babysitterkedem, én vigyázok 6 éves húgomra. :)

Nemsokára tehát átba átszabott külsővel török a látogatottsági listák élére. Ahogy néztem a post-aszály ellenére is elég sokan találtatok ide. Remélem ez továbbra is így marad. :)

Ja, az új Tankcsapda lemez sajnos csalódás számomra. Úgy gondoltam, egy külön bejegyzésben emlékezem majd meg róla, de egyelőre nem nagyon volt hozzá kedvem. Őszintén szólva többet vártam...
Kb. a "Köszönet doktor" a legjobb szám rajta, és ezzel mindent elmondtam. Agyarország rulez...

Na, azért "Minden jót!" nektek! :)

Tetszett, főoldalra ajánlom!

Dave3
2009. július 21., kedd 1:23

"Valami véget ért, valami fáj..."- bizony, az idei EFOTT 4+1 napja is ugyanolyan gyorsan elrepült, akárcsak a tavalyi. Aki nem volt ott, az sajnálhatja, mert az év legnagyobb (hallgatói) bulijáról maradt le.
Idén Baja adott otthont a fesztiválnak, mely azt kell mondjam remek helyszín volt. A Petőfi-sziget festői szépsége és a belváros közelsége mind-mind pozitívumként említhető. Barátságoefott 2009 bajas, segítőkész emberek, pénztárcabarát árak, remek társaság. Mi kelhet még? Egy kiadós szúnyogirtás! Az tényleg nem ártott volna, ugyanis a galád vérszívók nem kíméltek senkit. Aki nem fújta be magát valamiféle riasztóval azt jól összecsipkedték, de akin volt ilyen szer az sem érezhette magát teljes biztonságban. A legjobb megoldás a koncerteken való ugrálás volt. A harmadik nap láttam először a szép sárga permetező repülőt, akkorra már jól szét voltam marva.  Ez van, szeretnek a kis dögök! :) Az időjárásra viszont nem lehetett panasza annak, aki szereti a trópusi meleget. A Petőfi-híd melletti hőmérő napközben nem egyszer 40 fokos kánikulát mutatott. Igyekeztünk sokat inni, és árnyékban tölteni a délutáni napokat, így talán elviselhető volt. A sátrunk viszont vagy 50 fokosra izzott - pedig fa alatt vertünk szállást! A szombati nagy vihar szerencsére elkerülte a várost, némi szél fújt csak, és egy kis eső esett. A sátrak is megmaradtak, estére pedig kiderült az ég, és folytatódhatott a bulizás. Eme rövid felvezető után most jöjjön egy "röpke kis" hangulatjelentés a programokról és egyéb élményekről, kronológiai sorrendben, szigorúan a teljesség igénye nélkül! :P

Az utazás elég simán ment, hála a Szolnok-Baja közvetlen Volán járatnak. Alig 4 és fél óra alatt oda is értünk a tett helyszínére, Nórival azonban furcsálltuk, hogy nem sok fesztiválozót láttunk a buszon. "Most vagy nem jött még senki, vagy már mindenki ott van?!" Ez a két lehetőség lehetett, és mint kiderült az igazság inkább az utóbbihoz állt közel, ugyanis a 0. napra a pótkempinget is meg kellett nyitniuk a szervezőknek. Így szerencsére lett sátorhelyünk, ráadásul egész árnyékos. A tavaly már bevált "Tesco gazdaságos™" szövetkunyhót vittem ezúttal is, akkor csak jómagam szűkölködtem benne, de mivel most ketten voltunk, így legalább átélhettük a közös nyomorgás örömét... A becsekkolás simábban ment, mint tavaly, a biztonságiak abszolút jó fejek voltak, ahogy láttam nem sok piát koboztak el. (múlt évben hegyekben álltak a különféle elvett márkás itókák a bejáratnál, most ennek nyomát sem tapasztaltam) A lepakolás után igyekeztük szemrevételezni a szigetet, de még csak pár helyszín volt megnyitva, így inkább kimentünk szétnézni a városba. Baja szép kis hely, sétálgattunk egy keveset, majd némi étkezést és folyadék-utánpótlást követően már el is kezdődtek a programok.
A nyitó (0.) napon a Woodstock-i Fesztivál 40 éves évfordulójára emlékeztek a szervezők, főként tribute zenekarokkal. Az AB/CD-ről lemaradtunk, a Hollywood Rose produkciójába viszont Péterfy Bori betekintettünk, és nem bántuk meg. Jól tolták, főleg a gitáros, aki a létező összes figurát bemutatta a Les Paul-jával, Slash után szabadon. Volt itt függőlegesen és fej mögött való gitározás, eszeveszett szólók, minden. Jó kis buli kerekedett, megalapozva a további hangulatot. Utánuk Péterfy Bori és a Love band volt a soron, akik egy extra hosszú beállást követően vették át a színpadot, ekkora már megtelt a HÖOK sátra. Borinak jó hangja van és a zene is tetszett, a fő slágert, a Hajolj bele a hajamba c. szerzeményt viszont már csak a sátorból hallgattam, kóros álmosságomra való tekintettel.
A hivatalos első nap következett hát, aludni viszont nem sokat tudtunk a MEEX party sátor ugyanis pont a kempingre nézett, ahonnan hajnalig dübörgött vmiféle dobhártyaszaggató tuc-tuc zene(?!). Így a délelőtt egy része füldugó beszerzésével telt...
Szétnéztünk a Civil Faluban is, ahol sok kérdőívet is kitöltöttünk, különféle hasznos és
haszontalan nyereményekért cserébe. Gyorsan eltelt a délután, jött is az első program,
mégpedig Kőhalmi Zoltán stand up comedy-je, aki jól felvidította a Café sátor közönségét. Emberközeli poénokat mondott, kevés káromkodással (pozitívum!). A napi humor-porció után jöhettek a koncertek. Elsőként a Kaukázusba kukkantottunk bele, akik amennyivel korábban kezdtek, annyival hamarabb is fejezték be, ráadást pedig nem is adtak. Ettől még nem volt rossz a buli, minden kötelező dal lement, nemritkán sokkal gyorsabb tempóban. A Tartós béke vitathatatlanul a legjobb számuk. Ezután következett az Ossian, akik zúztak is rendesen, csak egy kellemetlen közjáték zavarta meg őket: az Acélszív közben elment a nagyszínpadon az áram, így elcsendesett a terület. Mint később kiderült, a generátor megadta magát a nagy melegben. A metál fieszta a kis malőr után zavartalanul folytatódott tovább. Közben átnéztünk Deák Billre is. A "Kapitány" 60 évesen még mindig jól énekel, a közönség hálás is volt neki - szépen megtelt a Baja színpad előtti tér, szinte mindenki csápolt és énekelte a blues himnuszokat. Pár sör és egy kis vacsi után elindultunk Nórival a nap fő attrakciójának szánt Omega koncertre. Dévényi Tibi bácsi konferálta fel a szakma nagy öregjeit, akik némi intro után bele is csaptak a majd' két órás showba. A fény és színpadtechnika elsőrangú volt, a legjobban az tetszett amikor a kivetítőn felelevenedtek a régi felvételek, és össze lehetett hasonlítani, milyenek voltak akkor és most. Elég sokan összegyűltünk, öregek és fiatalok egyaránt, OMEGA EFOTTszerencsére utóbbiak is ismerték a régi slágereket. A hangulat azért lehetett volna egy fokkal jobb is, nem volt az a mindent elsöprő. A Ha én szél lehetnékre és a Lénára azért már táncra perdült a tömeg. Kóbor jól énekelt és Benkő is virtuózan tolta, de senkire sem lehetett panasz, komoly energiával zenéltek - még így 60 felett is! A ráadásra megszólalt a jól ismert dobtéma amivel fel is gyulladt a Petróleumlámpa, majd a Gyöngyhajú lány is eljött közénk. Vége lett? Nem! Újabb visszatapsolás után jött a Régi Csibészek című klasszikus. Első Omega koncertemen voltam, nagy élményt jelentett számomra, biztosan sokan így voltak ezzel. A kempinghez visszasétálva még benéztünk az Animal Cannibals műsorába is, ahol ismét nyugtázhattam, hogy Hazafelé az út veszélyes. Qkáék még így 20 év után is töretlen lelkesedéssel ontják magukból az észbontó rímeket, a jó félháznyi közönség nagyszerűen érezte magát.

A csütörtököt már nagyon vártam, ugyanis 3 kedvenc zenekarom is fellépett. A Civil Faluban ismét begyűjtöttünk sok féle ajándékot, némi evés-ivás után pedig már jött is az első koncert:
Alvin koncertszínpadon az Alvin és a Mókusok! Jó szokásomhoz híven ismét elkéstem róluk, ettől függetlenül jól éreztem magam. A közönség azonban botrányosan gyenge volt, talán ez a viszonylag korai időpontnak (17:30) és a trópusi melegnek is köszönhető. Némi pogó azért kialakult, páran még a szövegeket is énekelték. :) Rövidre szabott fellépést láttunk, de azért nap-indítónak megjárta. Az autogram-osztásról sikerült lemaradnom, no majd legközelebb...
Egy kis pihenőt iktattam be, azonban nem sziesztázhattam sokáig, mivel máris jött a másik nagy kedvencem, a "magyar Toy dolls", a Prosectura fellépése. A szekszárdi "önkéntes tűzoltó- és Imre Norbilendületzenekar"-ban ismét nem csalódtam. Hasonlóan a tavalyihoz, idén is az egyik legjobb bulit adták. Remek pogó alakult ki, abszolút baráti volt a hangulat. Setlist? Minden nagyobb sláger felcsendült (Weekend punk, Tahó Család, Hurrá nyaralunk!, Tábor az erdő mélyén, Csajom egy majom), de ritkábban játszott szerzemények is helyet kaptak. A legutolsó albumról is sokat elnyomtak (az Iszok továbbra is istenkirály dal), talán csak a Kimegyek a szigetre hiányzott, az most igazán aktuális lett volna. Zárásként Vivient kereshettünk az Iwiwen, végül pedig megszólalt az Ágyban felül. Ment rá "tánc" becsülettel! A remek punk-rock buli után még nem ért véget az aznapi műsorok sora, 23:00-kor színpadra lépett az Aurora. Kicsit késve értem oda (nagy volt a sor a sörpultnál), akkorra már szép számú tömeg hallgatta a 88' telén című klasszikust. Ugyan manapság ellentmondásos híreket hallani a zenekar felől (főleg politikai nézeteikben), de ez nem nyomta rá bélyegét a koncertre. Vigiék még ennyi idősen is odatették magukat, számomra a Kurvák, gengszterek volt a csúcspont, be is mentem rá zúzni. Persze felcsendült a másik kedvencem is, Ez a város címmel... Összességében egy remek koncertet láttunk, a frontember fia is jól dobolt, és a hangzásra sem lehetett panasz. (Bár egy punk koncertnél ez utóbbi nem biztos, hogy a legfontosabb szempont. :)) Sok jó programon voltam túl, de újabb impulzusokra vágytam, olyan élményeket szerettem volna megélni, amiket még soha. Így hát némi stílusváltást iktattam be Nórival, ennek folyományaként olyanra vetemedtem, amire még a tavalyi EFOTT-on sem: Dévényi Tibi bá' bulijára látogattam el! Egy igazi retro-hepajba csöppentem bele, itt aztán mindenféle zene felcsendült: Modern Talking, Fenyő Miki, Zoltán Erika, Michael Jackson (R.I.P), Republic, és még sokan mások. Az elmaradhatatlan Lemezlovas nótát is (khm...) elénekelte a "3 kívánság" korszakos alakja, és természetesen a pontos labdák sem hiányoztak a légtérből. Sajnos egyiket sem sikerült levadásznom, pedig csápoltam becsülettel. Sebaj, gondoltam, majd másnap...

Az utolsó előtti nap is elérkezett, a hőmérő higanyszála az egeket verdeste. Szúnyog is volt becsülettel, ettől függetlenül jó hangulatban telt a délelőtt. A sátorban lehetetlen volt megmaradni, így viszonylag korán felébredtünk. A városban megint tartottunk egy kis sétát, illetve a fesztivál területet is bejártuk. Napközben nem sok ember mozgott ott, szinte mindenki a strandon punnyadt és a Sugovicában mártóztatta meg fáradt tagjait. A stand up ideje azonban hamar elérkezett, sokan le is ültek hát a Café sátorban és hallgatták Aranyosi Péter műsorát. A jó órásAranyosi Péter humordélután fő vezérfonalát egy urológiai vizsgálat adta. Érdekesre sikeredett a beszámoló... :)
A nagy hahotázás végeztével a Vodafone akkutöltő állomáshoz (ez itt a reklám helye) látogattunk el, hogy felfrissítsünk megfáradt akksijainkat. Az internetes részlegre is elnéztünk, ekkor csapott a Zorall a húrok közé. Szaszáék jó bemelegítő műsort szolgáltattak mindenki által ismert feldolgozás számaikkal az esti programokra. A folyadék-utánpótlásról ebben a tikkasztó melegben gondoskodni kellett, így betértünk a Velke Popovice karneválra. A Kozel sátrában idén is jó légkör uralkodott, bár mintha kevesebben lettek volna most, mint tavaly. Kihasználtuk az ingyen csocsó és a végtelen golyó lehetőségét, jó sokat játszottunk. Eztán Nórival be is neveztünk a Csocsó-versenybe, ahol egy szoros győzelem után sajnos vereséget szenvedtünk. Azért nem bánkódtunk annyira, legközelebb már biztos jobb lesz... Később egy ismerős mély hang csapta meg a fülem - igen, ez maga a "Döglégy" volt. Este héttől a Ganxsta Zolee és a Kartel lépett a színpadra. Remek műsort adtak, a kísérőzenekar, a Fényes Ösvény tagjai is egytől-egyig profi zenészek. Szinte az összes közismert nóta lement, köztük a nemrégiben írt EFOTT-dal is, amin a közönség egy emberként kiáltotta:
"Nem kívánok egyebet, ne idd meg a szeszemet!" Ráadásra a Bumeráng fenegyereke, Bochkor Gábor is beszállt, basszgitárjával kísérte a Bumm a fejbe! című örökbecsűt.
Némi pihenőre visszamentünk a kempingbe, majd nemsokára jött a sokak által várt KordaKorda Gyuri és Balázs Klári Gyuri és Balázs Klári koncert. Talán nem voltunk olyan sokan, mint tavaly de aki ott volt az szinte extázisban érezte magát. A Szerelemvonat is felcsendült Demjén Rózsi tiszteletére (huhh, micsoda szerelvény alakult ki!) , de persze a Mammamaria sem maradt ki a sorból. 3-szor tapsoltuk vissza őket (All in!), mindannyiszor ráadást is adtak. A Lady Karnevált is elénekelte a Póker mestere, ekkorra már tényleg igazi karneváli atmoszféra uralkodott. :) "Nagyszínpad! Nagyszínpad!" - zengett többszáz torokból. 
Ezután én maradtam a Bëlgán, Nóri pedig átment Kispálra. Tokyoék aztán rendesen megdolgoztatták a közönséget és magukat, szokás szerint összevissza ugráltak a színpadon. A Szerelmes vagyok-ba belevegyítették a Csipkés kombiné című régi dalt, igazán érdekes összhatást elérve - a publikum díjazta! A Magyar nemzeti hip-hopra és a Gyaloglás végére jól előrefurakodtam és szépen kiugráltam magam, jó párszáz társammal egyetemben. Nálam továbbra is a "Majd megszokod" korong a nyerő. Bónuszként jött az Egy-két-há (tovább nem folytatom, mert gyerekek is olvasnak), illetve a Kalauz. Időközben véget ért Lovasiék majd' két órás koncertje is, Nóri beszámolója szerint élete egyik meghatározó bulija volt. Ha ő mondja, akkor elhiszem neki. :) Ezt a remek estét ismét az idén 62 éves Lemezlovas bulijával zártuk (melyen ugyanazok a slágerek mentek mint tegnap), megint pontos labda nélkül.

Nem hittem volna, de a szombati záró nap nagyon hamar eljött... Mindenki igyekezett összeszedni magát, hogy utoljára még egy nagyot bulizhassunk. Délelőtt két szimpatikus emberrel ismerkedtünk meg, majd indultunk is tovább velük a forgatagba. Szerettünk volna pólókat nyerni, így a PTE sátor felé vettük az irányt, ahol héliumos karaokezni lehetett. A 8 óra munkát választottuk, az mégse olyan nagy hangterjedelmű szám, a gáz pedig elfedte éneklésbeli hiányosságainkat. Jó hangulatú dalolászás volt, kábé mintha a Hupikék Törpikéket kereszteztük volna Nagy Feróval. Meg is kaptuk Kiss Ádáma megérdemelt jutalmunkat, 4 db pólót! Időközben a szél eléggé feltámadt, így bevonultunk a Café sátorba meghallgatni Kiss Ádám műsorát. Némi csúszás után színpadra is lépett sokak kedvence, aki a várakozásoknak megfelelően adagolta a humorbombákat. Fellépése fő témái a tavalyi EFOTT és egy izgalmas szlovéniai rafting-túra voltak. A gyér visszataps ellenére még ráadás történetet is mondott. Az eső is megeredt ezalatt, de szerencsére hamar elvonult, így zavartalanul folytatódhatott tovább a fesztivál. Kimentünk a közeli CBA-ba némi malátaszörpért, melynek elfogyasztása után jöhettek is az esti programok. 9 után a Red Bull zenehangár felé indultunk meg, ahol nem mindennapi küzdelem zajlott. A Beatrice mérte össze tudását a Goulasch Exotica nevű zenekarral. Utóbbiról őszintén szólva még nem sokat hallottam, de ettől függetlenül üde színfoltot jelentettek. Több fordulóban zajlott a párbaj, először egymás számait kellett előadni saját stílusban, később jöhettek a jól ismert nóták is. A közönség döntött, akinél magasabb értéket mutatott a decibelszámláló, az nyert. Végül komoly megdöbbenésemre Nagy Feróék maradtak alul, de a 8 óra munkát ma már másodszor hallhattuk. :) Amint vége lett ennek a különleges koncertnek, jöhetett is a 4. nap fő attrakciója: aCserkóz idén 20 éves Tankcsapda lépett a Nagyszínpad deszkáira. Lukácsék beleadtak mindent, komoly pirotechnikával jöttek, és talán még az Omega koncertnél is több ember volt rájuk kíváncsi. A setlistet egy fokkal gyengébbnek mondanám az előző évinél, de azért nem volt ok a panaszra. Mindig péntek, Félre a tréfát, Baj van!, Adjon az ég!, Be vagyok rúgva - csak néhány cím a bőséges felhozatalból. Az első pár nóta alatt azért a hangulat nem volt az igazi (a keverőpult környékén álltunk), mögöttem pl. karba tett kezű, mellettem pókerarccal álldogáló emberekre lettem figyelmes. Ez már persze az ő bajuk, én remekül éreztem magam. Egy ráadást adtak, amelyben megszólalt a Legjobb Méreg, a Mennyország Tourist és az egyik nagy kedvencem, a Johnny a mocsokban is. Több visszatapsolás már nem volt, mindenki szétszéledt, sokan hazafelé, mi viszont még utoljára akartunk magunknak egy pöttyös pontos labdát (egyiket az Omega is dedikálta), sajnos most sem jártunk szerencsével. Mindenesetre megismerhettük Tibi bácsi "állatkertjét", amelyben többek közt felcsendült a Kismalac a Kerozintól, valamint a Repül a bálna és a Szállj el kismadár is. Ja, és volt megint 8 óra munka, aznap nekünk már harmadszor. :) Egy hűs Jäger után tértünk nyugovóra (kösz, Isti!), hogy reggel aztán már a sátorszétszedés és pakolás nyújtotta örömöknek adózzunk. Az addig emberektől hömpölygő kemping lassan elcsendesett, mindenki szedte (szó szerint) a sátorfáját, hogy hazainduljon, immár rengeteg élménnyel gazdagodva.  Mi is így tettünk, jómagam egy kis Szegedi kitérővel haza is értem épségben.
Útközben volt időm felidézni ennek az 5 napnak a sok szép emlékét. Az év, a nyár eddigi legjobb bulija volt!
Találkozzunk jövőre Pécsen! Csak szabadon! :)

további képek: http://efottklub.hu/index.php?p=kepek

Tetszett, főoldalra ajánlom!

Dave3
2009. június 9., kedd 11:01 Kicsit régen írtam már, így most pár sorban megemlékeznék a Pünkösd vasárnapomról, ami ugyan nem most volt, de azért mégis érdemes róla írni.
Idén először látogattunk Tommyval a zp-be, és sikerült is a tavasz egyik legesősebb(nek tűnő) napját kifogjuk. "Á, nem fog esni!"- mondtam én, és tényleg nem is esett egy darabig, mikor is megérkeztem Budára. Aztán megint rákezdett... Szóval párszor még el kellett mondanom ezt a mondatot aznap, de szerencsére meglett a foganatja, ugyanis mire odaértünk, az Alvin-koncert kezdetekor (20.30), épp elállt az eső, és ez nagyjából így is maradt a végéig. (22.00)
A buli most jobb volt, mint a legutóbbi újvárosi, talán mert nem volt akkora por, hála a zp fapadlójának és a kis zuhinak. Elég sokan voltak a zord idő ellenére is, a pogót is jónak mondom. Ami viszont most se tetszett, az a setlist, nagyon sok lassú Zöld pardonszám volt benne, és pár sláger továbbra is kimaradt. A két utolsó lemezről mintegy 10 nóta csendült fel, régiek alig-alig. Akadt azért olyan szám is amit ritkán szoktak játszani (pl. Nagymenő).
Összességében azért jó kis buli volt, szinte ahogy vége is lett el kezdett megint hullani az égi áldás. Tommy mondta, hogy igyunk vmi long drinket, mivel észrevette a kivetítőn, hogy csak 390-be kerül. Meg is vette, mondta, hogy az első kört ő állja, mire kikérte a piát kiderült, hogy darabonként egy ezrest csengetett ki érte. Időközben rájöttünk, hogy az akció a Nagypultnál volt és nem a Tóbár résznél, ahol mi tartózkodtunk... Nem baj, legközelebb majd én fizetek. :)
Még kicsit maradtunk, de szomorúan konstatáltuk, hogy az eső nem fog elállni, így kénytelenek voltunk elhagyni a terepet. Jópáran azért még maradtak jól megáztak, de ropták is rendesen, néhányan meg egyenesen a jéghideg medencébe is bemerészkedtek.
Egészségükre! :)
A még nyitva levő Mekiben némi élelmet vettünk magunkhoz (2-2 sajtburger), majd kellemesen elfáradva nyugovóra tértünk. (na nem a gyorsétteremben, hanem már az albiban)
Nyárnyitó hepajnak soha rosszabbat! Csak jobb időt! :P
Tetszett, főoldalra ajánlom!

Dave3
2009. május 30., szombat 14:35

Lassan már tényleg itt a nyár, és ezt a nevezetes dátumot a Pünkösd hozza el nekünk. Remélem az időjárás is kegyes lesz hozzánk holnap, mikor is Fővárosunkba látogatok, egy remélhetőleg kellemes buli keretében. :)
Reméljük Alvinék koncertje is jobb lesz, mint ami múltkor Újvárosban volt.
Ha jól sikerül az este, akkor mindenképp kanyarintok róla egy kis beszámolót. :)
No, tehát a DavE blog egyszemélyes különítménye (tehát jómagam), Tommy kollégával (aki mostanában egyre ritkábban olvassa a naplómat) holnap a ZP-be látogat, várom oda minden rajongómat is. :D

Tetszett, főoldalra ajánlom!

Dave3
2009. április 1., szerda 16:21

Na végre! Hosszú hetek fagyoskodása után most végre igazi tavaszias időben lehet részünk így bolondok napja alkalmából. Remélem ez így is marad legalább novemberig. :) Lassan lekerülhetnek a kabátok, a szoknyák is rövidülnek... :P Őszintén szólva ez a tél nem volt az igazi, a hó is február végén kezdett el esni (akkor meg már minek...), decemberben hiába vártuk. A március a szokásosnál jóval hidegebb volt, ideje tehát, hogy végre kishazánkban is normális klíma uralkodjon.

napsütés (sunshine)

A tavaszi félév kellős közepén (8. hét, ráadásul szerda) vagyok itt a dicsőséges Sztálinvárosban, ahogy röpül az idő, nemsokára megint itt a vizsgaidőszak. Eddig elég laza félévem van, de ez előrevetíti, hogy az őszi (minden bizonnyal utolsó) szemeszterem annál húzósabb lesz. Nekünk ugyebár két szakdolgozatot kell megírjunk (egy kommosat, egy infost), illetve még gyakhelyet is keresnem kell. Utóbbinál nagyon remélem olyat sikerül kifognom, ahol nem korbáccsal verik a hátam, hogy csináljak már vmit, hanem viszonylag enyhébb körülmények uralkodnak... Emellett persze majd az államvizsgára is készülnöm kell, meg 1 tárgyam mindenképp marad. De ez még persze a távoli jövő muzsikája, addig még van egy szép tavasz és egy napfényes nyár, szóval optimistán tekintek a jövőbe. :)

Egyelőre nem sok voks érkezett a nyári fesztiválos kérdésre, de bízom benne, hogy a szép idő beköszöntével ez gyökeresen változni fog. Szavazzatok tehát bátran, hogy hova mentek vagy hova szeretnétek menni!

Lassan befejezem mára az írást - és ez nem áprilisi tréfa! :)
Nemsokára újból jelentkezem, addig is verőfényes tavaszt kívánok minden erre tévelyedő jótét léleknek!
Tetszett, főoldalra ajánlom!

Dave3
2008. szeptember 21., vasárnap 22:00 Hmm, 19 napja nem írtam ide, ebből is látszik mily gyorsan repülnek a napok mióta megkezdődött a tanév. Azóta sok minden történt velem, ismét beálltam a mókuskerékbe, most úgy néz ki két hétig Sztálinvárosban leszek, hogy hét végén még jobban a tanulásra tudjak koncentrálni. Ugyanis ha itthon vagyok, akkor aztán mindenre jut idő csak arra nem hogy elővegyem a jegyzeteimet. :)
A fejemben már körvonalazódott a blogom új őszi külseje, de az is megeshet hogy mire ez kikristályosodik addigra tél lesz...
Az időjárás mostanság amúgy sem kegyes hozzánk, jó kis novemberi idő köszöntött ránk, én azért még bízom benne hogy lesz vénasszonyok nyara, a múlt héten 3 rövidgatyát is bepakoltam a táskámba.
A hétvégém egyébként nagyon jól telt, voltam a Mátrában nagybátyáméknál, ellátogattunk a Kozárdi Almafesztiválra is, az eső ellenére jó hangulat volt, még egy népi rockzenekar is játszott. Ettünk, ittunk, egy napba több nem fért bele, de jól esett végre a városi szmog után egy kis friss hegyi levegőt magamba szívni.
A mostani szavazásommal kapcsolatban: nem hiszem, hogy a legtöbben sose puskáznak. :D (ez biztos csak azért ehet mert már dolgoznak...)
Zárásként szeretnék Tommynak boldog 22. születésnapot kívánni így késve bár, de törve nem...;)

Ennyit mára és erre a hétre is, holnap hosszú út vár rám, legközelebb a koliszobámból írok, ha már bekötötték a netet. :)
 
Tetszett, főoldalra ajánlom!

Dave3
2008. február 25., hétfő 12:44

Khm... Lassan két hete nem véstem egyetlen gondolatot sem dédelgetett naplócskámba. Mentségemre szóljon, hogy az új dizájnon dolgoztam. Egyelőre persze nem lett belőle semmi, de a háttérszín már megváltozott. Így mondjuk erősen hajaz egy Fradi rajongói oldalra, de annyi baj legyen. :D Aki kitalálja mi a kedvenc színem, az meghívhat egy sörre! Szerintem elég korrekt ajánlat. Legalábbis nekem... :P
Az idő egyenesen az áprilist idézi, remek verőfény süt le reánk. (ez költői volt) Reméljük ez így is marad, tegnap már voltam is lent kosarazni! Februárban azért ez nem sűrűn esett meg velem eddig. Ma pedig ismét edzés, immár teremben. Nem panaszkodom, van hol kielégíteni mozgásigényemet. :)
Most úgy döntöttem egy darabig Dunaújváros vendégszeretetét élvezem és két hétig haza se látogatok hőn szeretett városkámba. Végülis net itt is van. :)
A szavazás most kivételesen korrekt képet mutat, bár az is lehet, hogy a Nagy Fogyás versenyzői is olvassák blogomat. Szerintem nem baj, ha néha gyorsétteremben étkezünk, de a rendszeres hamburgerezés tényleg nem túl egészséges. (lásd a "Super size me" című alkotást ) Szóval egyik nap hamburger, másik nap pizza, harmadik nap hot-dog! :)
No, berekesztem a szócséplést, zárásként jöjjön egy új voksolás, most az alkoholfogyasztási szokásokra vagyok kíváncsi:

Milyen gyakran iszol alkoholt?
Naponta
Hetente parszor
Hetente
Havonta
Csak unnepekkor
Soha
pollcode.com free poll
Tetszett, főoldalra ajánlom!

Dave3
2007. október 15., hétfő 14:02

Huhh, reggel bizony zimankó volt, most már kétségtelenül itt az ősz. A (táv)fűtési szezon is megkezdődött, ez nálunk otthon annyiból állt eddig, hogy kézmelegre "forrósodtak" fel radiátorcsövek. Úgy érzem lassan elő kell kapni a vastagabb ruhadarabokat. A buszon idefelé mondani se kell nem volt fűtés, na ezért fizetek én dupla árat a tavalyihoz képest...

Már a 6. hét kezdődött meg a fősulin, holnap megint zh lesz. Majd megírom hogy sikerült. Ha véletlenül mégse írnék akkor megbuktam. :)
 

Tetszett, főoldalra ajánlom!

Dave3
2007. szeptember 5., szerda 15:41

Na bumm. Beköszöntött az ősz, az idő meg egyenesen a novemberi zimankót idézi. Vasárnap irány vissza Dunaújváros, ünnepélyes beköltözés, viszem a gitáromat is. :) Immár harmadévesként koptathatom a padokat, remélem a hatodévben már nem kell ezt elmondanom magamról. Kreditrendszer rulz...

Ha már a  "rulez" dolgoknál tartunk: Több, mint fél éve (!) rendeltem egy polót az Cd Pincétől (usapolo), és azóta se jött meg. Akárhányszor megkérdeztem (már személyesen is voltam bent), mindig azt mondták, hogy 2 hét. Hát khmm...ez már sokszor 2 hét. Talán most varrják azt a polót? Vagy a gyapotot termesztik hozzá? Majd ha megjött azért majd megírom. (feltéve ha 90 éves koromra írásképes leszek)

Tetszett, főoldalra ajánlom!

Dave3
2007. július 29., vasárnap 23:45

A víkendet félig-meddig a munkának, másik részben meg a sportnak szenteltem (igen, véraláfutás).
Persze a zenéről se feledkezzünk meg. :)
Úgy néz ki, hogy nyaralni is megyek még az idén, szóval még lesz miről beszámolni. Feltéve ha épségben hazaérek. :) Némileg a kánikula is mérséklődött, már szinte csak alig 30 fok van, és nem 40! Hát igen, az élet apró örömei... Jövő héten úgy néz ki, megismétlődik a tisza-parti party, remélhetőleg ez se lesz eseménytelen. Mivel ott leszek így biztos nem lesz az. :D

Ja, egyébként sikeresen elértük a 200. kommentet (ebből a felét jómagam szolgáltattam), most már cél az 500! (2015-re tuti meglesz ;))

Hú, most látom alig van hely a vinyómon, ki kérne írnom pár cuccot...
Remélem ezek a tescos DVD-k nem olyan gázak...

Tetszett, főoldalra ajánlom!

Dave3
2007. július 21., szombat 1:46

Holnap (vagyis már ma), mozgalmas este elé nézek. Először is egy jó kis biliárdozással kezdünk késő délután, aztán végre valahára megnézzük a Die Hard 4-et, utána pedig Tommy cimborámmal a frenetikus szolnoki éjszakába csobbanunk bele. :) Az idő az biztos jó lesz, ma már minden rekord megdőlt (Kiskunhalason 41,9 fok) , már ami a hőséget illeti, de szerintem ma se lesz hidegebb...
Majd beszámolok, hogy miként sikerült ez a kis kiruccanás, persze csak arról tudok írni amire majd emlékszem. :P

Régen raktam már be videót, hát itt az ideje! Feltöltöttem a tegnap esti Barátok közt "legkomolyabb" jeleneteit, nevezetesen az Erik - Botond bunyót ("bokszmeccset").
Szegény Vili bácsi! :)

Tetszett, főoldalra ajánlom!

Dave3
2007. július 17., kedd 18:29

Ha eddig nem tudtuk volna, hogy milyen a Szahara levegője, most megtudjuk! Úgy néz ki, hogy egész héten ilyen forróság lesz. Nappal nem ritka a 40, éjjel pedig a 25 Celsius fok.

Rögtönzött időjárásjelentő rovatom után most lássuk mennyire vagyok "blogaddikt":

Szerintem ez egyáltalán nem vészes. :) A linkre kattintva mindenki leellenőrizheti mennyire blogfüggő (vagy mennyire nem).

Új szavazás is felkerült, ennél interaktívabb már nem is lehetnék. =)
Tegnap voltam a pályán, ma inkább nem mentem érthető okokból... Majd ha enyhül...

Jó szórakozást mindenkinek aki megy a Balatone fesztiválra, én sajnos nem tudok. :(

Na, ennyit mára, ha nem sülök meg akkor nemsokára jelentkezem!

Tetszett, főoldalra ajánlom!

Dave3
2007. július 14., szombat 20:16 Jövő héten - ha hihetünk az időjósok becsléseinek - kánikula vár ránk, tűző Nappal, 40 fokkal. A héten lesz esedékes a Balatone fesztivál is Zánkán, de sajna úgy néz ki hogy nem tudok menni. :(
Azért a Balcsira elnézek, remélhetőleg augusztusban.
Ja, tegnap azért nem írtam mert péntek 13-a volt. (jó kifogás) Szerintem a Subba blogon is babonásak, hiszen tegnap egy bejegyzés se volt. :)

Nemsokára tényleg itt a 200. kommentelő kitüntető címe, szóval nyugodtan lehet hidegebb égtájakra küldeni, ezt így nyár idusán jókívánságként nyugtázom. :)

Addig is leégés- és napszúrásmentes napokat magamnak...
Tetszett, főoldalra ajánlom!

Dave3
2007. július 3., kedd 22:06

Mostanában kicsit ritkábban ragadok billentyűzetet, ennek fő okaként a lustaságot lehetne említeni, a másik indok pedig, hogy a szünetben egyelőre némileg ingerszegényebb környezetben élek de ez  a közeljövőben változni fog és lesz miről beszámolni. Terveim közt szerepel a Balatone fesztivál meglátogatása melyen olyan együttesek lépnek fel mint az Alvin és a mókusok meg a Tankcsapda. Hát kell ennél több? :) (persze, lesz még Prosectura is meg Depresszió meg Bikini! A bikinis lányokról nem is beszélve... No thanx is lesz de azt köszönöm szépen nem kérem...) Szóval ha minden jól megy akkor július második felében Zánka felé veszem az irányt. Abból lesz aztán az év leghosszabb bejegyzése! :D Úgy legyen!

A ma délutánt a sport oltárának áldoztam gumigömböket hajigáltam fémgyűrűbe. (ez aztán az ultratudományos kosárlabda definíció! :))

A 200. kommentelő úgy néz ki, hogy nehezen akar összejönni, de a remény hal meg utoljára. 

Mára ennyit, mindenki élvezze a nyarat, amíg lehet! ;)

Tetszett, főoldalra ajánlom!

Dave3
2007. május 23., szerda 15:38

Igazán nem panaszkodhatunk az időre manapság, bár szivesebben tölteném a Bahamákon ezeket a napokat mint a padban görnyedve, zh-zgatva... Lassan kiakad a képzeletbeli zh-méterem™, ma már túl vagyok egyen, de nincs vége. De ha vége is lesz, jönnek hát a vizsgák. Ha azt túléltük akkor nem jön már semmi. Vagyis de: a nyár, ami már most is itt van csak hát így ez még nem az igazi. :)

Este mindenki nézze, a Milan-Liverpool BL döntőt, én szivem szerint a piros-feketéknek szorítok. Ha nyernének, visszavágnának a 2005-ös vereségért. Szóval az esti program megvan. Na de hogy mi történt tegnap az éjszakában? Erről szól a következő bekezdés. :)

Szóval tegnap SaS komámmal és Robival voltunk biliárdozni, hát frenetikus volt! :) Játszottunk többféle felállásban, érdekes eredmények születtek. Robi mester volt, hogy két golyót szorított be a lyukba, és mindkettő megakadt a zseb szájában és meg is állt ott. Ha esetleg egy légy rárepült volna akkor talán lepottyantak volna a golyóbisok, de szerencsére ez nem történt meg. :)
Volt, hogy már a győzelem kapujában álltam, azonban nemcsak a fekete ment le hanem utánapörgettem egy kicsit és a fehér is követte sötét társát, mintha csak zsinóron húzták volna. Ez meg ugyebár egyenlő a vereséggel... Ettől függetlenül jót játszottunk. Az este másik részében nyilakat dobáltunk, ez nem tetszett mindenkinek ugyanis "sajnos" nem találtam legyőzőre. Szerintem jó volt pedig. :) Na de, hogy ne csak "szerénykedjek", csocsóban majdnem kikaptam. :D
Hát ennyi volt a tegnap este zanzásított krónikája, most pedig megyek zh-zni!

Este meccs!

Tetszett, főoldalra ajánlom!

Dave3
2007. május 21., hétfő 14:30

Igen, igen, óóóóó, igenigen! Ne tévesszen meg senkit, ez nem vmi új kampánydal akart lenni, csak én csillogtattam meg énektudásom a klaviatúra segítségével. (Hogy ez hogy sikerült ki-ki döntse el maga...) De hogy miért vagyok ilyen vidám? Megvan a rettegett tantárgy, az Analízis II! Mégpedig elsőre, ráadásul 3-asra! Bjútiful! :D

A tegnap azért nem volt mindig ilyen vidám, streetballversenyen voltam Szolnokon, 2 meccset játszottunk, az elsőt megnyertük, a másodikra sajnos kisorsoltuk a lehető legnehezebb ellenfelet, vereség lett a vége. Ettől függetlenül jót kosaraztunk, az idő enyhén szólva is kellemes volt (máshogy szólva durva meleg), talán ha kicsit jobban összeszokunk lehet még esélyünk a későbbi viadalokon. Hárompontos dobó verseny sajna nem volt. :( Na, majd aug. 20-án! :)

Ez a hét az utolsó hét a szorgalmi időszakban, aztán jöhetnek a vizsgák! Jupííí...

Most pedig vmi élelem után nézek, még az is lehet, hogy főzésre kell vetemednem (Maggi Finom falatok rulez)...

Tetszett, főoldalra ajánlom!

Dave3
2007. május 6., vasárnap 21:30 Jövő héten jönnek a várva-várt Főiskolás napok, remeknek igérkező koncertekkel, most már csak az időjárás kéne, hogy kegyeibe fogadja a rendezvényt, mert ha olyan lesz amilyen most a hétvégén akkor nem sok jóra számíthatunk...

Látom mennyivel népszerűbb lett ez a kis szavazás hogy kiraktam ide oldalra.
A Hustler TV is népszerű, de legközelebb nem rakok be poénból semmit. :)

Nemsokára pedig irány a tett helyszíne, Dunának az új városa, drága lesz az út...

Ezennel berekesztem mai röpke is agymenésemet, egyrészt éhes vagyok, másrészt meg nagyon kajás. :)

Tetszett, főoldalra ajánlom!

Dave3
2007. március 18., vasárnap 14:15

...zsákban hozza a meleget, szól a híres mondás, most azonban ez nem egészen így van. Holnaptól jön a hideg, borulás eső, stb...Szerencsére kihasználtam a tegnapot és elmentem a grundra, jó kis izomlázam is lett a 4 óra dobálástól. (nem tojást dobáltam, kosárlabdát)

Most megy a Forma-1, de volt szerencsém reggel belefutni a végeredménybe, így már lehet nem nézem meg Raikonnen rajt-cél győzelmét...

Holnap go back Dzsugasvili városába, nekiveselkedhetek a zh-hegyeknek...már el is felejtettem mi az...

Tetszett, főoldalra ajánlom!

Dave3
2007. március 16., péntek 9:47

Ahogy nézem érdemes kihasználni a hétvégét, mert jövő héttől jönnek a mínuszok, északon meg havazás(!) is lehet. pff

Szerencsére itt Szolnokon nem volt semmi balhé az ünnep keretén belül, a párezer ember békésen tisztelgett a 48-as hősök előtt. Ja, hogy így is lehet? Bizony.

Úgy látom a kommentek száma fordítottan arányos a látogatóim számával. Jaj, de minek is panaszkodok, múltkor kaptam 3 spamet ide! Hurrá! :D

Hétvégén forma-1! Aki teheti nézze! Aki meg nem az hallgassa! (hehe)
Ja most láttam az új Hondák festését, egész dizájnos ez a föld"gömb":

az új Honda

Nem rossz...:)

 

Tetszett, főoldalra ajánlom!

Dave3