2009. június 9., kedd 11:01
Kicsit régen írtam már, így most pár sorban megemlékeznék a Pünkösd vasárnapomról, ami ugyan nem most volt, de azért mégis érdemes róla írni.
Idén először látogattunk Tommyval a zp-be, és sikerült is a tavasz egyik legesősebb(nek tűnő) napját kifogjuk. "Á, nem fog esni!"- mondtam én, és tényleg nem is esett egy darabig, mikor is megérkeztem Budára. Aztán megint rákezdett... Szóval párszor még el kellett mondanom ezt a mondatot aznap, de szerencsére meglett a foganatja, ugyanis mire odaértünk, az Alvin-koncert kezdetekor (20.30), épp elállt az eső, és ez nagyjából így is maradt a végéig. (22.00)
A buli most jobb volt, mint a legutóbbi
újvárosi, talán mert nem volt akkora por, hála a zp fapadlójának és a kis zuhinak. Elég sokan voltak a zord idő ellenére is, a pogót is jónak mondom. Ami viszont most se tetszett, az a setlist, nagyon sok lassú

szám volt benne, és pár sláger továbbra is kimaradt. A két utolsó lemezről mintegy 10 nóta csendült fel, régiek alig-alig. Akadt azért olyan szám is amit ritkán szoktak játszani (pl. Nagymenő).
Összességében azért jó kis buli volt, szinte ahogy vége is lett el kezdett megint hullani az égi áldás. Tommy mondta, hogy igyunk vmi long drinket, mivel észrevette a kivetítőn, hogy csak 390-be kerül. Meg is vette, mondta, hogy az első kört ő állja, mire kikérte a piát kiderült, hogy darabonként egy ezrest csengetett ki érte. Időközben rájöttünk, hogy az akció a Nagypultnál volt és nem a Tóbár résznél, ahol mi tartózkodtunk... Nem baj, legközelebb majd én fizetek. :)
Még kicsit maradtunk, de szomorúan konstatáltuk, hogy az eső nem fog elállni, így kénytelenek voltunk elhagyni a terepet. Jópáran azért még maradtak jól megáztak, de ropták is rendesen, néhányan meg egyenesen a jéghideg medencébe is bemerészkedtek.
Egészségükre! :)
A még nyitva levő Mekiben némi élelmet vettünk magunkhoz (2-2 sajtburger), majd kellemesen elfáradva nyugovóra tértünk. (na nem a gyorsétteremben, hanem már az albiban)
Nyárnyitó hepajnak soha rosszabbat! Csak jobb időt! :P